Oscar Wilde

Ki a kedvenc szereplőd a Lord Arthur Saville bűnéből?

(Ha valaki nem olvasta volna ezt a történetet, ITT megteheti).

Hát maga Lord Arthur Saville! Az ember el sem hiszi, hogy valaki ennyire tűzben égjen a szerelme iránt, és valóban bármire képes legyen érte. Szerintem legszívesebben minden lány ilyen vőlegényt vagy párt választana maga mellé. Mesés! J És mindezt csak azért csinálta meg Lord Arthur, hogy ne lássa Sybilt szégyenben, mint feleségét, mert egyáltalán nem akarta őt elszomorítani. Csodálatos házasságuk lehetett, ez be is bizonyosodott a történet végén, egyáltalán nem az a fajta, amiről egyszer Wilde ezt állapítja meg: „A házasság a képzeletnek az intelligencia felett aratott győzelme. A második házasság a remény diadala a tapasztalatok fölött.”

No, de mi is az a hatalmas ’dolog’, amit szegény, bár ez esetben elég tehetős főhősünk elszenvedni képtelen? Egy gyilkosság! Képzeljük csak el, meg kell ölnie egy embert, csak azért, mert szerelmes. Hiszen megállapítja Lord Arthur a történetben, hogy mindezeket a fáradalmakat Sybil miatt állja ki, és ha ő nem lenne, nem is érdekelné egyáltalán ez a dolog. Manapság, de talán régebben is rengeteg olyan szerelmessel találkozhattunk, aki képes volt azt mondani a lánynak: „Megmásznám érted a legmagasabb hegyeket, az életemet odaadnám, még ölnék is, csak légy boldog egyetlenem…!” Nos, vajon melyikük is gondolhatta ennyire komolyan, mint a mi Lordunk? Feltehetőleg kevesük.

Ugyan mi, vagy ki is sugallhatta, kényszeríthette erre a szörnyű bűnre? Oscar ez esetben nem szokványos témához nyúl, egy kiromantista alakját használja fel (kiromantia = a kézelemzés tudománya). Vele Lady Windermere estélyén ismerkedik meg az ifjú lord. Lady Windermere neve ismerősnek kell hangozzon számunkra Oscar Wilde Lady Windermere legyezője című színdarabjából. Ez a novella íródott hamarabb (1889-ben jelent meg, de már korábban ismertté vált), a színmű megírásához csak 1891 vége felé kezdett hozzá. Minden jel arra mutat, hogy nagyon tetszett neki ez a név, és ezért használhatta fel két alkalommal is. A novellában egy olyan ladyt ismerhetünk meg, aki ugyanolyan, mint más nagyszájú dáma, legalábbis nagyon hasonlít a többi korosodó, pénzes hölgyre, akit Wilde megjelentetett írásaiban. A színműben egy fiatal, szép, szerelmes lányt látunk, aki ugyanazt a hibát készül elkövetni, amit hajdanán az anyja; csak egy kicsin, és barátain múlott, hogy ne tragédia legyen a vége. Megfordulhat a fejünkben, hogy ez a két karakter vajon egy és ugyanaz, csak másik életszakaszban, vagy talán csak a véletlen miatt hívják őket ugyanúgy? Reméljük, hogy e bájos fiatal hölgyből nem vált egy jellemtelen, néha idegesítő nő.

Csak ezzel, hogy Mr. Podgers azt ’jósolja’ Lord Arthur tenyeréből, hogy ölni fog, hihetetlen kanyart vesz a történet. A lord eszeveszetten kutat egy olyan rokon után, aki az áldozat lehetne, és tervei sorra összeomlanak: hol a méregben, hol a robbanószerben csalódik. Látszólag minden veszve van, már Sybil útra eresztésén gondolkozik, mikor éjszaka találkozik egy hídon valakivel. Ez a valaki nem más, mint Mr. Septimus Podgers, a híres londoni kiromantista. Hirtelen csodálatos terv ötlik a lord eszébe, és „edd meg, amit főztél” alapon gyorsan a vízbe hajítja a szerencsétlen embert. Persze senki se látta, a tudósnak nincsenek közeli rokonai, mindenki öngyilkosságra gyanakszik. Végre Lord Arthur és Sybil egymáséi lehetnek, és boldogan élnek amíg meg nem halnak. J

Ez egy tanulságos történet azoknak, akik azt hiszik, minden előre meg van írva. Érdemes elgondolni, mi lett volna akkor, ha a kiromantistának nem jár el a szája, csak azért mert pénzt ígértek neki… azonban ez a történet nem erről szól. Egy csodálatos szerelmet, egy csalfa végzetet, egy erős akaratot mesél el azon a nyelven, amit a Wilde szeretők annyira ismernek.

Neked ki a kedvenc szereplőd a történetben? Mit gondolsz a kiromantistáról? Te mit tettél volna? Írd le a véleményed a hozzászólásokban!