Oscar Wilde

 Voltál már valaha a sírjánál, a párizsi Pére-Lachaise temetőben?

Nem. És most ez a hely benne van a Top 3-ban, ahova el szeretnék jutni.

Először is, szerintem Párizs CSODÁLATOS hely, ez főleg azóta tudatosult bennem, hogy megnéztem az Éjfélkor Párizsban című Woody Allen filmet, és beleszerettem mind a filmbe, mind a városba. Tudom jól, ha elmennék, teljesen megváltozna valamilyen irányba a véleményem (ez általában rosszba szokott), de most nagyon vágyok oda! Már csak azért is, mert ott van a Louvre, és én képes lennék napokat tölteni a között az eszméletlen mennyiségű műkincs között, amit felhalmoztak. Hogy a többi elképesztő múzeumról ne is beszéljek, aminek a feléről még nem is hallottam.

Ez az egyik ok, amiért nagyon vágyok oda. A másik az emberek. Már egyszer volt szerencsém néhány napot Franciaországban eltölteni, bár a tengerpartján, és akivel csak szóba álltam, nagyon kedves volt. Különben is, szeretek új emberekkel megismerkedni, és ez miért ne történhetne meg éppen Párizsban?

És, Oscarról ne is feledkezzek meg. Annyira bánom, hogy egy éve üvegfalat emeltek a sírja elé, ez néhány hónappal azelőtt történt, hogy megismertem a művészetét. Pedig, mint minden tisztességes rajongó, én is nyomtam volna egy szenvedélyes csókot hamvait tartalmazó sírjára. A Szphinxre. Most mehetek el hiába, csak egy méterről láthatom, és hogy őszinte legyek, nem érdekelt volna csak egy nagyon kis mértékben, hogy a rúzs összetevői károsítják a sírját. Kész, önző vagyok és szerelmes.

Ha egyszer még is eljutnék, persze szigorúan csak magánúton, és nem szervezetten, mert azok nem állnak meg a temetőknél, mindenképpen megkeresem a sírját. Viszek neki egy szállal a kedvenc virágjából: talán liliom lesz, talán napraforgó. De még az is lehet, hogy egy rúzs is lesz a zsebemben, és a legóvatlanabb pillanatban megcsókolom az üveget…