3. megálló
Kedvenc képed Oscarról?
Hadd említsek többet is.
Az első az, amit az oldal fejlécébe is kitettem. Én, mikor rágondolok, valahogy mindig ez a kép ötlik eszembe. Árad belőle valami különös fenségesség, valami megfoghatatlan varázs. Számomra ilyen Oscar. Nem beszélve arról, hogy ezen a képen mutat a legjobban.
Sokféleképpen hordta a haját, szerintem ez a frizura volt a legelbűvölőbb. A képen viselt sétapálca és feltűnő gyűrű is nagyon jellemezte az akkori Wilde-ot. Mindig szeretett öltözködni, és ezáltal is kifejezni magát, ez már az egyetemi évei alatt is megnyilvánult, mikor a szokásosnál még nagyobb tweedkockás zakót öltött magára. Persze emiatt megbámulták, szájukra vették, de mint ahogy ő is fogalmazott később: „Sértegessetek, dobáljatok meg sárral, de az istenért, nézzetek rám.” Ilyen volt ő, egy extravagáns dandy, végül is neki mindegy volt, csak beszéljenek róla. A kabátjának, amit visel, külön története van. Éveken át ez volt a kedvenc „darabja”, aki már látott Oscarról néhány képet, az jól megfigyelhette, hogy rengetegen ezt viseli. És különben is: „A divat a mi viseletünk. Amit a többiek hordanak, az nem divatos.”
Persze, remélem, mondani sem kell, ez valódi szőrme rajta, és nem csak utánzat. J Amikor a börtönbe raboskodott, kerek két éven keresztül, csak háromhavonta fogadhatott, illetve írhatott levelet. Az egyiket Robert Ross-nak címezte, és nem gondoljuk rosszul, ha az jár a fejünkben, hogy a börtön előtt volt köztük valami. A levélben „Robbie-m”-nak szólítja a huszonéves fiút, aki a bonyodalmak között sem szakította meg híres (és immáron hírhedt) barátjával a kapcsolatot. A levél végén ezt írja Wilde: „Kérlek, gondoskodj arról, hogy Ernest elhozza az Oakley Streetről a kézikofferemet, a prémkabátomat, a ruháimat, a könyveimet, amelyeket drága anyámnak adtam…” Raboskodása alatt hunyt el édesanyja. Az említett prémkabát megegyezik a képeken viseltekkel. Másrészt Wilde itt szinte az összes akkori tulajdonát – tehát mielőtt a börtönből szabadult volna – felsorolta, mivel elfogatása után szinte mindenét elárverezték.
A másik kép, amit mindenképpen meg kell említenem, az a következő:
Amikor először megláttam, már tudtam, hogy a kedvencem lesz, mert a frizurája olyan lenyűgöző rajta! Esküszöm, egy 6 éves aranyos óvodás jut eszembe, és most ezt egyáltalán nem sértően jegyzem meg, de az egyenesre nyírt fufrujára nem lehet egyebet mondani. Az ingnyakában viselt kendő, pedig valóban nyakkendő, és nem valami szalagdarab, mint manapság. Ő mondta: „A szépen megkötött nyakkendő az első komoly lépés az életben.”
A harmadik kép, amiről beszélni fogok az ez:
Itt Wilde-ot egy komoly üzletemberként láthatjuk, illetve észrevehetjük, hogy az előbbi képen levágott haja kezdett szépen visszanőni. Amúgy, ezeket a frizuravágásokat a mai producerek csak imidzsváltásnak neveznék, de persze ez az 1800-as évek második felében nem ment így.
Ne csodálkozzunk, hogy Wilde egyik képen sem nevet. Ez abban az időben teljesen természetesnek számított, az volt a szokványos hogy az esetek nagy részében nem néztek a kamerába, hanem valami távolabbi pontra koncentráltak, és összeszorították a szájukat. Az általam ismert Oscar Wilde képek közül is csak egy olyan van, amin a művész úr nem faarccal, hanem kissé mosolyogva ül:
Te, ki ezt olvasod: neked melyik a kedvenc képed Oscarról? Küldj linket!
